Skip to main content

Jogtanácsos

FELHÍVÁS

álláshely betöltésére

Igazgatóság: Gazdálkodási és Jogi Igazgatóság

Főosztály Statisztikai koordinációs és jogi főosztály

Álláshely megnevezése: Jogtanácsos

Álláshely besorolása: Vezető-hivatalifőtanácsos

Álláshely legkorábbi betöltésének időpontja: elbírálást követően azonnal

A kormányzati szolgálati jogviszony ideje: határozatlan idejű

Foglalkoztatás jellege:  teljes munkaidős

Munkavégzés helye: 1024 Budapest Keleti Károly u. 5-7.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogviszonyra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény kormánytisztviselőkre vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

Ellátandó feladatok:

Általános vezetői útmutatás alapján önállóan:

  • Közreműködik közjogi szervezetszabályozó eszközök, egyéb szabályzatok összeállításában, elkészítésében, véleményezésében, felülvizsgálatában;
  • Közreműködik a munkajogi feladatok megvalósításában;
  • Ellátja a KSH által kötendő szerződések előkészítését, véleményezését, elkészítését, egyéb jogi dokumentumok előkészítését, azokat jogtanácsosi aláírással, szükség szerint jogi ellenjegyzéssel látja el;
  • Közbeszerzési eljárásokban jogi bírálóbizottsági tagi feladatok ellátása;
  • Jogi állásfoglalásokat készít;
  • Ellátja a Statek Kft. és a NAVÜ Kft. alapítói, tulajdonosi joggyakorlással összefüggő jogi feladatokat, illetve közreműködik az egyéb polgárjogi megítélést igénylő ügyekben;
  • Adatvédelemmel kapcsolatos jogi feladatokat lát el;
  • Belső, illetve külső megbeszélésen önállóan képviseli a Jogi osztályt, szükség szerint a vezető által jóváhagyott módon;
  • Peres, peren kívüli eljárásban külön kijelölés alapján önállóan jár el, önálló kamarai jogtanácsosi aláírási jogosultsága van;
  • Végzi a KSH ingatlanjaival kapcsolatos jogi feladatokat, vagyonkezelési szerződéseket megírja vagy véleményezi;
  • Ellátja a KSH által a dolgozóknak nyújtott lakáskölcsönnel kapcsolatos jogi feladatokat, valamint a KSH lakáskölcsönt nem fizető adósok felszólítása és a szükséges jogi lépések megtételét.  

Az állás betöltésének feltételei:

  • Magyar állampolgárság;
  • Cselekvőképesség;
  • Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség;
  • Szakirányú felsőfokú iskolai végzettség,
  • Jogi szakvizsga;
  • Angol nyelvű szakmai szöveg megértése, angol nyelven szakmai levelezés és alapszintű szóbeli kommunikáció;
  • Legalább 4 év szakirányú szakmai tapasztalat;
  • Magabiztos felhasználói szintű MS Office ismeretek;
  • Kinevezés esetén a büntetlen előéletet igazoló hatósági bizonyítvány bemutatása.

Elvárt kompetenciák:

  • Önállóság;
  • Precizitás;
  • Terhelhetőség;
  • Határozott fellépés;
  • Komplex gondolkodásmód.

Az elbírálásnál előnyt jelent:

  • Jogi adatbázisok kezelésének, elektronikus aláírás használatának ismerete;
  • Elektronikus bírósági, közjegyzői kapcsolattartás ismerete.

A jelentkezéshez szükséges:

  • Önéletrajz (Kit. 83. § (5) bekezdése szerint);
  • Motivációs levél (fizetési igény megjelölésével);
  • Végzettséget, idegennyelv-tudást igazoló okiratok másolata;

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. október 23.

A pályázat elbírálásának határideje: 2024. október 30.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további tájékoztatást Csáky Hajnalka (Hajnalka.Csaky@ksh.hu) és Németh Bettina (Bettina.Nemeth@ksh.hu) nyújt.

A pályázatok benyújtásának módja:

Elektronikus úton a tárgyban feltüntetve a „KSH 1396” azonosító számot, Csáky Hajnalka részére a "Jelentkezem" gombra kattintva.

A KSH az álláspályázatnál beküldött adatokat az Adatkezelési tájékoztató 2.10. pontja szerint  a GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja szerint, közérdekű feladat végrehajtásához kezeli, amelyet a jelentkező az e-mail küldésével elfogad.

Amennyiben jelentkezésével automatikusan a Felvételi adatbankunkba is be kíván kerülni, hogy adatait tárolhassuk 1 évig és elutasítás esetén később másik lehetőséggel megkereshessük, azt külön jelezze nekünk a küldött e-mailben.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a pályázókat írásban tájékoztatjuk.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

  • Szakmai fejlődési- és továbbképzési lehetőség
  • Nemzetközi projektekben való részvétel
  • Folyamatosan megújuló szervezet
  • Családbarát munkahely
  • Sport- és kulturális programok
  • Éves BKK bérlet támogatás
  • Cafetéria
  • Rugalmas munkaidő
  • Évente 8 óra munkaidő kedvezmény egészségügyi szűrővizsgálaton történő részvétel céljából

Szervezetünkről, könyvtárunkról, munkahelyünkről bővebben a www.ksh.hu honlapon tájékozódhat.

Jogtanácsos

Budapest
Pest
Full time
3 - 5 years of experience
Bachelor

Published on 02.10.2024

Share this job now